A Yumeiho útja
Yumeiho masszázs – kezdőknek
A kezdő Yumeiho masszázs tanfolyamot nem csak hivatásos masszőröknek, gyógytornászoknak ajánlom, hanem olyanoknak is, akik “csak” a családjukon, barátaikon szeretnének segíteni e tudás által. Masayuki professzor célja is az volt a módszer világméretű elterjesztésével, hogy legyenek minél többen, akik megtanulják az alapokat, és mintegy megelőzésként tudják azokat a szűkebb környezetükben élő embereket kezelni, akiknek még nincsenek komoly problémáik, de már kisebb tüneteik időnként előfordulnak.
Ezen kívül – és talán ez egy kicsit fontosabb is az előző szempontnál – a Yumeiho egy út.
Sokaktól hallani: “keresem az utamat…”. Igen, ez is egy út. Ugyanúgy, ahogy sok más módszer (például a jóga, a tai-chi, a meditáció, buddhista gyakorlatok, harcművészetek, ima, mantra vagy böjt ) a Yumeiho útja is vezet minket valahova. A kezelés egyben gyakorlás is, ahol lehetőség van befelé figyelésre, vagy éppen a semmire figyelésre, miközben meditatív állapotba juthatunk a lágy ringatózás által. Tehát szívesen látom a tanfolyamokon az “útkeresőket” vagy a már útjukon lévőket is, akik részvételükkel engem is tovább segítenek saját utamon.
A tanfolyam módszerei
A képzést kisebb csoportokban végezzük, minimum 4, maximum 16 fő a lehetséges és optimális létszám. A tanfolyam négynapos, amelyet általában két, egymást követő hétvégén szombat – vasárnap tartunk és egésznapos elfoglaltságot jelent.
Elméleti oktatás
- a Yumeiho története
- a testsúlyközpont-eltolódás elmélete
- anatómia
- jegyzet az elméleti tudnivalókról
Gyakorlati oktatás
- teljes bemutató kezelés
- a Yumeiho 100 fogásának bemutatása
- egymáson történő gyakorlás
Az egyes fogásokat abban a sorrendben tanuljuk, ahogy a legkönnyebben elsajátíthatók, nem a kezelés menetének megfelelően. A tanfolyamon a Yumeiho mind a 100 fogását tanítjuk, hiszen a későbbi gyakorláshoz szükséges a teljes egészet tudni és a sorrendet rögzíteni.
A részvétel feltételei
A tanfolyam előképzettséget nem igényel, és nem is jelent feltétlenül előnyt, mivel minden más masszázstól eltérő a technika. 18 éves kor felett bárki jelentkezhet.
Amit a tanfolyamra hozni kell
Vékony pamut hosszúnadrág, póló, egy nagyobb törülköző, jegyzetfüzet, írószer.
A következő kezdő tanfolyam időpontja és helye.
Budapest
Szeptember 25 – 26 és október 1 – 2.
A tanfolyam 4 napos, minden nap 9-18 óráig tart.
A részvételi díj 95.000 Ft, amely magába foglalja a jegyzet és a videóanyag árát is.
A sikeres vizsgázóknak a tanfolyam végén hivatalos, 1 danos japán diplomát adunk, melynek díja 50 USD.
A jelentkezés feltétele 15.000 Ft előleg fizetése.
Jelentkezési határidő: szeptember 20.
Japán diploma
A tanfolyam elvégzése után – néhány hónap gyakorlást követően – lehetőség van hivatalos 2. danos japán diplomát szerezni egy később egyeztetett vizsgaidőpontban.
További részletek a vizsgáról és a diplomáról